Panaszolják
némelyek, hogy mennyire nem szeretik, sőt utálják a Karácsonyt, a kötelező
ünnepeket. E panasznak számtalan
változatával lehet találkozni, mind tartalmát, mind hangnemét tekintve.
Felmerül
a kérdés, hogy vajon ők tisztában vannak-e azzal, hogy a természetnek van egy
ritmusa, amelyhez ha igazodunk, kevésbé botlunk akadályokba (itt épp a téli
napforduló). Vajon tudomásul veszik-e,
hogy az életben bizony szükség van a szent és a profán váltakozására (és itt
most ne akadjunk fenn azon, hogy mit tekintünk szentnek és mit profánnak),
ahogy a fény és sötét, jang és yin is váltakozik (ld. előző
bejegyzésemet:
http://tudathang.blogspot.hu/2014/12/a-feny-szuletese.html).
Észrevettétek, hogy
kötelezőnek mondunk dolgokat, pedig
senki nem tart puskacsövet a fejünkhöz? Abban a világban élünk, amit mi magunk
teremtünk magunknak. Hihetetlenül szabadok vagyunk, bár igyekszünk nem ezt
látni...
Mindig, mindenben meg lehet
találni azt, amitől jó lehet az adott dolog vagy helyzet, és azt is,
amitől bűzlik. Másképp mondva: minden nap eldönthetjük, hogy a rózsaszín vagy a
fekete szemüvegünket vesszük-e fel. És megint másképp: rajtunk áll, hogy az életünket
tragédiaként éljük-e vagy komédiaként. Nem másokon múlik a közérzetünk, még
akkor sem, amikor a másik épp leordítja a fejemet vagy hirtelen csalódást okoz,
vagy bármit tesz.
Mindig, mindig én dönthetem el, hogy adott
helyzetben milyen érzéseknek adok teret magamban. És nemcsak a Karácsony, de
minden más helyzet, legyen az ünnep vagy hétköznap, pontosan az, amivé tesszük.
Mi, akik részt veszünk benne.
Meglátjuk a lehetőségeinket a korlátok panaszlása helyett?
Márton Ibolya - Szeged - www.tudathang.hu - tudathang@gmail.com